Posts Tagged ‘snidling’

27
júl

Nyári gabonasaláta

   Posted by: Niki    in Ennivaló, saláták, vega, vegán

buzasalata_uborka

Mert a változatosság gyönyörködtet. Egyik nap zsíros oldalas, a másik nap vegán gabonasaláta. De a legjobb, hogy a hétvégén együtt ettük a kettőt – remélem a pozitívumok és negatívumok kellőképpen kiegyensúlyozzák egymást odabent. Én legalábbis ezzel hitegetem magam.

Már a segítsütis akcióra készült húsvéti tortánál megtetszett ez a főtt búza dolog. Olyan jó, harapható, izgalmas állagú a gabona, a kenyérbe sütve is nagyon finom volt.

Most salátába került, uborkával, kaporral, snidlinggel. Nem mondom, a fiúk eléggé gyanakodva figyelték a gyanús barna búzaszemeket és csak módjával fogyasztottak, de kivételesen nem is erőltettem – így több maradt nekem!

Gabonasaláta

200 g tönkölybúza

4 kisebb, fürtös uborka

némi kapor

citromlé

egy marék metélőhagyma

só, bors

A tönkölybúzát bő vízben puhára főztem (kb. 40-50 perc) majd leszűrtem. Az uborkát kis kockákra vágtam, a zöldfűszereket szintén felaprítottam.

A kihűlt gabonát összekevertem az uborkával és a fűszerekkel, sóval, borssal és citromlével ízesítettem.

ötlet: http://www.fakefoodfree.com/2010/07/cucumber-dill-wheat-berry-salad.html

Print

Tags: , , ,

2
nov

VKF XX. – Kukorica chowder

   Posted by: orsi    in Ennivaló, levesek, vega

  

Nagy örömömre szolgált a VKF XX. fordulójára Cserke által kiírt téma a Bő lére eresztve. Nálunk gyerekkorom óta természetes dolognak számított a levesek fogyasztása, csak akkor jöttem rá, hogy nincs ez így mindenhol mikor másokkal is elbeszélgettem róla. Van aki minden gond nélkül leéli az életét enélkül az ételtípus nélkül, de én biztosan nem tartozom közéjük, ugyanis néhány nap után már hiányzik, ez különösen igaz erre a mostani télbeforduló időszakra.

A forduló témája különösen jól jött, mert már régóta várakozott a talonomban egy nálunk kevésbé ismert fajta, így rögtön tudtam, hogy ezzel nevezek. Hiszen a gasztroblognak a főzésen túl az ismeretterjesztés is fontos feladata.

 

A chowder

Ez a gazdag, rengeteg variációban elkészíthető leves sok száz éves múlttal rendelkezik. Több tucat kiváló recept kering, sokszor egy bevált családi kedvenc. Dúsítható szalonnával, sűríthető liszttel vagy darált sós keksszel, gyakran tej alapú, néhány változata paradicsommal készül. Jellegzetes fűszere volt a babérlevél, a tálaláskor pedig petrezselyemmel hintették meg. Hagyományosan a szabad ég alatt fő óriási üstben, kb. 4-6 órán át.

Nevét egy rézfazékról kapta, amiben eleinte készítették. Ez a francia eredetű chaudiére. A halászok feleségei összeadták a hozzávalókat, majd ebben főzték a flotta hazatérésének tiszteletére a hallevest. A ma használt chowder elnevezés további eredete a mai napig eldöntetlen: az egyik fáma szerint egy breton halásztól kapta, a másik egy halkereskedőről szól. Mindkettőnél az alapanyagok hosszabb eltarthatósága volt a cél, így született e gazdag leves.

Elsőként Kanada atlanti-óceáni partvidékén (Újfundland és Labrador) és az Egyesült Államok észak-keleti sarkában (New England) terjedt el. Mára a tenger gyümölcseiből és halból készült chowder tradícionális ír étellé nőtte ki magát. Az USA déli partjára, ahol igen közkedvelt – állítólag az első telepesek hozták magukkal – valódi „chowder-szezon” van: az első érett paradicsomokkal veszi kezdetét, s a kemény fagy beköszöntével ér véget.

Forrás: wikipedia

 

Kukorica chowder (4 adag)

5 dkg vaj

1 nagy vöröshagyma

1 gerezd fokhagyma

1/2 tk őrölt köménymag

5 dl zöldségalaplé

1 közepes krumpli

35 dkg kukorica

1 ek felaprított petrezselyem

6 dkg reszelt Cheddar sajt

tengeri só

frissen őrölt fekete bors

4 ek tejszín

2 tk apróra vágott snidling

 

A vajon megpárolom az apróra vágott hagymát és az összetört fokhagymát. Sóval, borssal, köménnyel fűszerezem, felöntöm a az alaplével. Beleszórom az apró kockákra vágott krumplit és puhára főzöm.

Amint megpuhult a krumpli, merülőmixerrel pépesítem és a lángra visszatéve hozzáadom a kukoricát és a petrezselymet. 10 percet főzöm együtt, majd hozzáadom a tejszínt és a sajtot amivel már csak 1 percet főzöm. A levest tálaláskor megszórom snidlinggel.

Forrás: Nélkülözhetetlen Vegetáriánus Könyv (Vince Kiadó, 2000)

 

O.

Print

Tags: , ,

9
jún

Kukoricasaláta – másképp

   Posted by: orsi    in Ennivaló, köretek, vega

kukoricasalata.JPG 

A múlt estét a magyar gasztroblogok bogarászásával töltöttem, olyanokéval, akik hozzánk hasonlóan fent vannak a Gasztroblog gyűjtőn, de eddig kiestek a látószögemből. Csak úgy keresgéltem, kíváncsi voltam ki mit főzött – közben pedig újra elcsodálkoztam, hogy időről időre egyre többen vagyunk, mi gasztrobloggerek. Ami örömteli, mert ez azt jelenti, hogy valóban létezik egy réteg, aki imád főzni és enni (és olvasni, vásárolni, meg mindent ami ezzel kapcsolatos), ráadásul fontosnak tartja mindezt megosztani másokkal.

A jelenlegi – nyári – vegetáriánus időszakomban akarva-akaratlanul a húsmentes ételeket céloztam meg, s mivel rengeteg az idény zöldség, gyümölcs nem szenvedtem hiányt ötletekben.

Végül rátaláltam az Antibaby vegetáriánus receptjei nevű blogra, ahol találtam egy Tejszínes-kapros kukoricasaláta receptet – ez adta az alapötletet az én verziómhoz. Különösen azért örültem, mert a majonéz alapú saláták nem tartoznak a kedvenceim közé, így jó alternatíva ez a készítési mód. A kapor pedig kimaradt, mert nem volt kéznél, a piac pedig szégyenszemre zárva van éjszaka fél tizenkettőkor.  

Kukoricasaláta (6 adag)

45 dkg kukorica (nálam mirelit)

6 dkg vaj

2 csapott ek liszt

6 dl tej (rendes házi, ami tehenet is látott)

1,5 dl tejszín

2 ek aprított snidling

4-5 szál újhagyma felaprított zöldje

4 nagy csipet só

1,5 ek nádcukor

2 ek citromlé

1 kk fehérbors

1/3 – 1/2 kk cayenne bors (ízlés szerint)

frissen reszelt szerecsendió

A vajat felmelegítem egy serepenyőben, majd ráborítom a fagyos kukoricát. Nem kell rá víz, elegendő levet fog engedni, fedő alatt megpárolom. Megszórom a liszttel és alaposan átforgatom vele, hogy a liszt ne maradjon nyers (2 perc, közepes lángon). Közben a tejet és a tejszínt összeöntöm egy mérőkancsóban, majd ráöntöm a kukoricára. Pár perc alatt besűrűsödik, ezután kezdjük fűszerezni.

Először megsózzuk, de nem az összeset tesszük rá, inkább adagokban ajánlom, mert ez ízlés dolga. Utána jöhet a cukor, végül borsozzuk, majd belereszeljük a szerecsendiót. Jól átkeverjük és beleöntjük a citromlevet. Hagyjuk kicsit rotyogni, hogy minden feloldódjon, majd kóstolás következik, végül ha jónak ítéljük a tűzről levéve adjuk hozzá a snidlinget és az újhagyma zöldjét. Egy éjszakára beköltöztetjük a hűtőbe, hogy jól összeérjenek az ízek, s reggel pirítóssal vagy frissen sült házi kenyérrel tálaljuk az éhes családnak.

Nem csak reggeliként állja meg a helyét, príma köret válik belőle egy szelet hús mellé. Jönnek a nyári sütögetések, előre el lehet készíteni, tehát minden háziasszony álma.

(O)

Print

Tags: , , ,

7
máj

Paradicsomos csavart tészta

   Posted by: orsi    in Ennivaló, pékség, sósak, vega

paradicsomos-csavart-rud-sult.jpg.

A következő “sós rágcsa” minden paradicsom-mániás (amilyen én is vagyok) kedvence lesz, amint kipróbálja. Egészen gyorsan asztalra varázsolható, nem igényel nagybevásárlást.

A receptet a híres párizsi Le Cordon Bleu főzőiskola tematikus szakácsfüzeteinek egyikében (Tésztában sült finomságok) találtam, s előreláthatólag a közeljövőben még jó néhány ötletet fogok meríteni eme könyvekből. Mindenkinek ajánlom figyelmébe, nekem igen elnyerték a tetszésemet.

Paradicsomos csavart tészta (70-80 rudacskához)

25 dkg liszt + a nyújtáshoz egy kevés

1 tk só

1 nagy csipet frissen őrölt bors

1 csipet fűszerpaprika

1 tk sütőpor

1 tk szódabikarbóna

15 dkg vaj

1/2 tk Tabasco-szósz

4 ek felaprított snidling (nálam most medvehagyma volt)

1 tojás

8 dkg sűrített paradicsom

5 dkg aszalt paradicsom

2 tk cukor

A sütőt előmelegítjük 200 fokra, 2 tepsit kibélelünk sütőpapírral. A lisztet a sóval, borssal, fűszerpaprikával, sütőporral és szódabikarbónával elvegyítjük, majd hozzáadjuk a vajat és elmorzsoljuk. Hozzáadjuk a snidlinget, mélyedést nyomunk a morzsás tészta közepébe. A tojást kissé felverjük és elkeverjük 3 dkg paradicsompürével, végül tésztát gyúrunk mindebből.

1 órát pihentetjük a hűtőben – én most kihagytam mert siettem, nem okozott gondot. A tésztát lisztezett deszkán 3 mm vastagra nyújtjuk, pihenni hagyjuk amíg a paradicsom krémet elkészítjük. Ehhez magas falú edénybe tesszük a maradék 5 dkg paradicsompürét, a cukrot, pici sót és a durvára összeaprított aszalt paradicsomot. Én merülőmixerrel pürésítettem krémesre.  

A paradicsomos krémmel megkentem a tésztalapot, amit derelyevágóval vágtam fel szűk 1 cm-es vastagságúra, a hosszú csíkokat pedig 8-10 cm-re.

Mielőtt a tepsire sorakoztattam megcsavartam, hogy szép formás legyen, majd 12-14 percet sütöttem – de mindenkinek azt tanácsolom, hogy tapasztalja ki. Nem szabad forró sütőben készíteni, mert a paradicsom feketére és keserűre ég.

A kész rudacskákat rácson hűtöttem ki. A könyv ajánlja is, hogy tárolható légmentesen záródó dobozban – persze titokban megsütve és fogyasztásig számzáras széfben elhelyezve … szupertitkosan.

Forrás: Le Cordon Bleu: Tésztában sült finomságok (Vince Kiadó, 2007)

(O)

Print

Tags: , ,