Ha végre itt a nyár és meleg az idő – cheesecake utánzat sütés nélkül

csízkék

Tudom, nyáron az a dolga az időjárásnak a dolga, hogy meleg legyen, a  napnak az hogy süssön, stb. Úgyhogy nem panaszkodom, ezzel szemben mikor a hőmérő 30 fok felé kúszik, nem vagyok hajlandó a sütő közelébe menni – csak a lekvárokat kavarom szorgosan, azt is csak későn este.

De azért van olyan, hogy rámtör az akut édességhiány és muszáj valamit összeütnöm. Bár egyes hangok szerint ez két egymásnak ellentmondó állítás – mert az édességnek alapértelmezetten édesnek kell lenni, és ez nem volt az. Ezzel szemben nagyon finom 🙂

A kedvenc cheesecake mintájára alul némi kekszes alap, rajta savanykás sajtkrém, tetejére kerülhet bármilyen gyümölcs, most éppen rebarbara volt kéznél.

Poharas cheesecake sütés nélkül – (3 adaghoz)

6-8 db Győri Zabfalatok, apróra törve, némi olvasztott vajjal összekeverve

a krémhez:

2 doboz Philadelphia

5-6 nagy ek. görög joghurt

fél kk vaníliakivonat

1 nagy ek méz (édesszájúaknak mehet több is bele, urambocsá’ némi porcukor)

egy fél citrom/lime reszelt héja

a tetejére

rebarbara vaníliával és nádcukorral megpárolva

Sok sallangot nem igényel a dolog, alulra ment a keksz, a krémhez valókat összekevertem, rákanalaztam, majd a gyümölcs került a tetejére.

Kis hűtés nem árt neki.

[1] http://www.sajtkukac.hu/wp-content/uploads/2012/07/cheesecake_rebarbara.jpg

Fehércsokoládés-áfonyás cheesecake szülinapra


Az én nemrég született kicsi fiam immár a felnőttkor küszöbére érkezett. Hihetetlen, hogy az egyik percben még felnyújtja a kezét, hogy vezessük az első lépéseit, majd pislogunk kettőt és máris két fejjel fölénk magasodik, borotválkozik és női cipőket kell kerülgetni az előszobában 🙂

A szülinapi kérés fehércsokoládés-áfonyás cheesecake volt. Bevallom nem szeretem a fehércsokit, úgyhogy jó sűrű görög joghurttal és némi lime-mal ellensúlyoztam az édességét, a tetejére pedig mustmézes-balzsamecetes áfonya került.

Pont olyan jóra sikeredett, mint az én gyönyörű fiam 🙂

Fehércsokoládés áfonyás cheesecake (18 cm-es tortaformához)

11 db győri zabfalatok

3 ek vaj

100 g fehércsoki

250 g Philadelphia krémsajt

2 dl görög joghurt

1,5 dl tejszín

1 tojás

1 tk étkezési keményítő

250 g áfonya

1 ek mézmust [2]

1 ek méz

1 tk balzsamecet

fél lime reszelt héja

A kapcsos tortaforma aljába sütőpapírt tettem és a sütőt előmelegítettem 160 ºC-ra.

A kekszeket a puha vajjal aprítógépben összedaráltam és az előkészített formába nyomkodtam. 15 perc alatt kicsit elősütöttem.

A fehércsokit gőz felett felolvasztottam, összekevertem a sajtkrémmel, a tejszínnel, a görög joghurttal,  a lime héjával és a tojással – ezt a legegyszerűbb egy merülőmixerrel megtenni – majd a tésztára öntöttem.

A formát jó alaposan alufóliába csomagoltam, tepsibe tettem és forró vizet öntöttem köré. Kb. 50 percig sütöttem-gőzöltem. Akkor jó, mikor a közepe még egy kicsit remegős marad. A zárt, de lekapcsolt sütőben hagytam kihűlni.

Az áfonyát a mézzel főzni kezdtem, fakanállal kicsit összenyomkodtam, hozzáöntöttem a mustmézet,  a balzsamecetet és a lime levét, majd addig forraltam, míg csak egy sűrű ragacsos lé maradt alatta.

A kihűlt torta tetejére kanalaztam.

áfonyás2

Cheescake cheese nélkül

vegan_sajttorta

A gyerekeim már rágták egy ideje a fülemet, hogy ugyan süssek már nekik tejmentes cheesecake-et. Mert ugye mi az nekem, aki tej és tojás nélkül is tud palacsintát sütni ha kell :-)

Ez a feladat azonban kifogott rajtam, a külföldi receptek többsége vagy tofut, vagy tejmentes krémsajtot használ, ami ugye kis hazánkban nem kapható (de ha kapható is lenne, kérdéses, hogy miből van…). És akkor jött Zizi nyerstortája, majd egy másik blogon is belefutottam ebbe a kesudiós krémbe.

Az én változatom ugyan nem teljesen nyers, az alja egy picit megsütött szokásos kekszes-vajas cheesecake-alap, erre került a kesudiós krém, majd a tetejére egy kis zselatinnal megtámogatott (biztos-ami-biztos alapon) málnavelő.

Azthiszem megvan az új nyári kedvenc. Elronthatatlan, szinte sütni sem kell, hideg, és mennnnnnnyei finom!!! Nemcsak a gyerekek, de a felnőttrészleg is lelkesen lapátolta befelé.

Vegán cheesecake (18 centis formához)

az alaphoz:

8 db győri Zabfalatok

2 ek puha vaj/tejmentes biomargarin

a kesukrémhez:

280 g sózatlan, natúr kesudió, beáztatva (2-3 óra)

½ bögre méz

½ bögre kókuszolaj

½ bögre frissen facsart citromlé

egy vaníliarúd kikapart magja

½ tk só

a tetejére

kb. 250 g málna

némi méz

2 tk zselatin/agar-agar

Az alaphoz a kekszeket a puha margarinnal aprítógépben ledaráltam, majd a sütőpapírral kibélelt kapcsos formába nyomkodtam (elég csak az aljára egy kör alakú papír). 180 ºC-on, 10 percig sütöttem.

A krémhez leszűrtem a kesudiót és egy erős aprítógépbe szórtam. bekapcsoltam a gépet és hagytam hogy dolgozzon. Mikor már krémesedni kezdett, lassan hozzácsorgattam a mézet és a citromlevet, majd a végén kókuszolajat és a vaníliát is. Egy fehér, egészen picikét darabos, isteni finom krém lett a végeredmény.

A málnát leturmixoltam a mézzel és összekevertem a zselatinnal. Kicsit megmelegítettem – forralni nem szabad – majd a tűzről félre húzva hűlni hagytam.

A kekszalapra simítottam a kesus krémet, annak a tetejére a málnásat, és olyan 2-3 órára a mélyhűtőbe ültettem. Tálalás előtt olyan 10 perccel érdemes kivenni, hogy jól lehessen szeletelni.

Édeset sósan – medvehagymás cheesecake

cheesecake_medvehagyma

Na igen, kicsit fixált vagyok cheesecake ügyben. Nem tehetek róla, ha mindenről az jut eszembe. Másrészt próbáltam valami olyan medvehagymás dolgot csinálni, ami Férjnek is ízlik – ugyanis idén rájött, hogy ő alapvetően nem szereti. De sikerült meggyőznöm, ezt szerette.

Az sem szegte kedvemet, hogy pénteken egy friss-meleg pizza végezte a konyhaszekrény elejére majd a földre kenődve (lecsúszott a sütőpapírról), majd a szériát folytatva szombaton a forró vízbe sorakoztatott cheesecake-kel teli edénykéket is sikerült egy kecses mozdulattal a sütő aljába billentenem. Orsi szavaival élve azonban győzött bennem a túlélő-ösztön, a pizzát is felvakartuk a földről és ezeket a medvehagymás finomságokat is megmentettem.

Persze a “süti” alapja is sós lett – kétszersült és kesudió került bele. A teteje nagyjából egyezik az édes verzióval – sajtkrém (illetve friss fehérsajt) tejföl, tejszín és tojás az alap, ezt ízesítettem cukor helyett medvehagymával, sóval és borssal. Előtte-utána egy pálinka jól jöhet, egyrészt az alattomos illatok elűzésére, másrészt ez csak előétel volt s helyet kellett csinálni a hamburgernek is.

Medvehagymás cheesecake (7 db kis felfújtas formához)

50 g kétszersült

15 g sózott kesudió

50 g vaj

200 g friss fehérsajt vagy Philadelphia

150 ml tejföl

150 ml tejszín

3 tojás

egy nagy marék medvehagyma

só, bors

Az alaphoz a kétszersültet a kesudióval és a vajjal aprítógépben morzsásra daráltam, majd a formák aljába nyomkodtam.

A tejfölt, a tejszínt, a krémsajtot és a tojást jól összekevertem (merülőmixer tökéletes a célra) majd az apróra vágott medvehagymával, sóval és borssal ízesítettem. A krémet a formákba öntöttem, melyeket egy tepsibe állítottam. Forró vizet öntöttem köréjük, s előmelegített (150ºC) sütőben olyan 30 percg sütöttem/gőzöltem.

A sütőben hagytam kihűlni és hidegen kínáltam.

Amaretti cheesecake

sajttorta_mandula

Az biztos, hogy ha sütemény lennék, akkor cheesecake lennék. Gondolom ezzel a bejelentéssel nagy meglepetést senkinek sem okoztam. Volt már karamellesbanánosrebarbarás,mogyoróvajas. Házasítottam brownie-val és creme caramellel, és csináltam fagylaltot is belőle.

Szeretem, mert egyszerű, gyorsan kész és mégis annyira különleges.
Mert krémes, de mégsem fullasztó, émelygős. És a kekszalap kellemesen kiegyensúlyozza a fölötte lévő krém selymességét.

 

Amaretti cheescake

a kekszalaphoz:

200 g Zabfalatok keksz

50 g Amaretti keksz

100 g vaj

a krémhez:

3×150 g krémsajt (tescós sajátmárkásat /cream cheese/használtam, teljesen jó a Philadelphia helyett)

2 dl tejszín

2 dl tejföl

3 tojás

70 g marcipán, lereszelve

néhány csepp mandulakivonat

120 g nádcukor

mini- Amaretti kekszek a tetejére, díszítésnek

A kekszeket és a vajat aprítógépben összekevertem, majd egy 26 centis formába nyomkodtam. A formát több réteg alufóliába csomagoltam.

A krémhez valókat merülőmixerrel teljesen homogénre turmixoltam.

A sütőt előmelegítettem 160 ºC-ra és felforraltam 1,5-2 liter vizet.

A krémet a kekszalapra öntöttem, a becsomagolt tortaformát egy mélyebb tepsibe tettem és köréöntöttem a forró vizet. Így együtt toltam be az előmelegített sütőbe, ahol olyan 45-50 percig sült a gőzben.

Nem kell aggódni, ha kicsit még remegős a közepe ilyenkor, akkor lesz pont jó. Fontos, hogy a sütőben hagyjuk kihűlni, így nem reped meg a teteje. Kihűlés után mehet a hűtőbe, másnap ideális megenni. Mindet. Egyszerre :-)

Jeges mogyoróvajas-banános cheesecake

bananos_fagylalt_torta

Végre itthon egy balatoni hét után, a mosógép pörög ezerrel, a hűtő üresen tátong, de sikerült fürdenünk a (nagyon hideg) Balatonban és barnábbak is lettünk egy árnyalattal. Találtunk egy elvarázsolt füredi cukrászdát isteni házisütikkel, kerestünk jó pacalt (hiába) és anyukám feltalálta a füstölt ízű grillolajban kisütött lekváros palacsintát (nem fogjuk ismételni, anyunak meg szemüveget!).

Addig is amíg megint visszarázódok a főzésbe, találtam még egy régebben készült tortát, ami eddig valamiért nem került fel. Banános, mogyoróvajas, krémsajtos, tejszínes. Kell többet mondanom? Fogyókúrázók és bikiniszezon-megszállottak távozzanak, hedonisták maradhatnak.

Nem mondom, hogy egy könnyű darab, de egy vékonyka szelet elég belőle az élvezethez. Azeredeti recepten annyit változtattam, hogy a tejszín nem felverve került bele, viszont az egészet fagylaltgéppel kikevertem, hogy kicsit habosabb, krémesebb legyen.

Csak egy jótanács – sose várjatok ezzel vendéget, ha azok egy hatalmas adag ilyen hamburgerhússal érkeznek (valóban hű a nevéhez!!), amit aztán frissen kisült hamburgerbuciba (Limara tökéletes receptje alapján ofkorsz)  töltünk. Mert akkor bizony kompromisszumokat leszünk kénytelenek kötni, hogy melyikből együnk kevesebbet a másik javára. És egyikből sem érdemes.

Jeges mogyoróvajas-banános cheesecake

10 db Zabfalatok keksz (vagy bármi más ‘digestive’  jellegű)

50 g vaj

3 banán (ebből egy a díszítéshez kell)

1,5 dl tejszín

400 g sajtkrém (én most Philadelphia helyett tesco sajátmárkásat használtam és jó volt)

120 g porcukor

230 g mogyoróvaj (crunchy – azaz darabos)

A kekszet és a puha vajat az aprítógépben addig forgattam, míg nagyjából összeállt. A 22 cm-es kapcsos tortaforma aljába nyomogattam – ehhez egy bevizezett aljú poharat szoktam igénybe venni, így szép egyenletes lesz.

A két banánt és az összes többi hozzávalót összeturmixoltam és a fagyigépbe tettem.

A kész fagylaltmasszát a tortaformába öntöttem és az egészet folpackkal lezárva a mélyhűtőbe küldtem.

Érdemes úgy 10-15 perccel a tálalás előtt kivenni, hogy szépen lehessen szeletelni. A tetejét a vékonyra szelt banánnal díszítettem.

Banoffee cheesecake

cheesecake_banofee

Már a karamelles cheescake-nél is azthittem, ezt tovább nem lehet fokozni, de nekem ez a banánnal megbolondított verzió még jobban ízlett.

A különböző édességek “házasításából” eddig csak remek dolgok születtek, így volt ez a brownie és a cheesecake, vagy a creme caramell és a cheesecake frigyénél is. Gyanús nekem ez a bigámista édesség, amely most megint elcsábult, mégpedig a Banoffee pie nevű édesség csavarta el a fejét. Amit mellesleg teljesen megértek, hisz ez a tipikus angol édesség az én szívemhez is nagyon közel áll – kekszalapon édes tejszín, banándarabok és lágyan ömlő karamellkrém (dulce de leche). Ez már így önmagában is elég jó, mindezt cheesecake formában….. Próbáljátok ki!

A recept már megint a novemberi GoodFoodból való, ahogy az alábbiak is:

Csirkecomb datolyával, sherry-vel és sütőtökös árpasalátával

Narancsos-mákos süti

Csípős, fűszeres céklasaláta

Kéksajtos, sonkás torta

Almás-karamelles lilakáposzta

Banános-karamelles (banoffee) cheesecake

(20 cm-es, kapcsos tortaformához)

az alaphoz:

250 g Győri Zabfalatok keksz (vagy bármi más, hasonló típusú)

100 g vaj

2 ek nádcukor

a krémhez:

2 banán

2 ek citromlé

400 g Philadelphia krémsajt

3 tojás

85 g nádcukor

1 vaníliarúd kikapart belseje

150 ml créme fraiche (ha nincs, urambocsá’ helyettesíthető tejföllel)

50 ml tejszín

egy konzerv Dulce de Leche (397 g) vagy 3 tubus /egy konzervdoboz sűrített tejből házilag elkészítve (részletek itt)

a tetejére

2 banán

némi citromlé

A sütőt 180 Cº-ra előmelegítettem.

Először is az alapot készítetem el. Ehhez a kekszet aprítógépbe szórtam és néhány gombnyomással morzsásra daráltam. Hozzáadtam a vajat és a cukrot, majd hagytam a gépet dolgozni – az szépen össze is vegyítette nekem.

Egy 20cm átmérőjű kapcsos tortaforma aljába egy megfelelő méretűre szabott sütőpapírt tettem, majd a vajas kekszmorzsát belenyomkodtam.

A formát alaposan becsomagoltam alufóliába, majd egy nagyobb, mélyebb tepsibe állítottam.

A krémhez az összes hozzávalót egy mélyebb tálba tettem és merülőmixerrel jó alaposan összekevertem – ez történhet turmixgéppel vagy aprítóval is.

Ezt a keveréket a kekszalapra öntöttem és a karamellkrém kétharmad részét egy kiskanállal belepotyogtattam.

A becsomagolt tortaforma köré úgy 1-1,5 liter forró vizet öntöttem és úgy toltam be a sütőbe. ahol kb. 45-50 perc alatt készült el. A teteje még remegős volt, mikor kikapcsoltam, de a hűlés alatt remekül összeállt. Fontos, hogy a sütőben hagyjuk kihűlni, úgy kisebb az esélye, hogy kireped a teteje.

Másnap a citromlével meglocsolt banánszeletekkel és a maradék karamellt rácsurgatva tálaltam.