20
aug

Fűszeres sült sonkatök

   Posted by: orsi   in Ennivaló, köretek, vega, vegán

 Tudom, már az unalomig ismételgetem, hogy mennyire kedvelem Jamie Oliver: A pucér szakács című könyvét, de ez a recept is ebből való és még biztosan lesz több másik is. A legutóbbi tök szezon óta várom, hogy elkészítsem e receptet, s most végre találtam a piacon – eljött az én napom! 

Ez az étel olyan nevetségesen egyszerű és amellett annyira könnyed vacsora lett belőle, amit minden sült tök rajongónak jó szívvel ajánlok kipróbálásra. Sőt, már azt is kitaláltam, hogy legközelebb mézes-csilis kencével beburkolva sütöm pirosra.

Fűszeres sült sonkatök 

1 db sütnivaló tök (1-1,5 kg-os)

2 tk koriander

2 tk oregánó

1/2 tk édeskömény

csipetnyi chilipehely (vagy ízlés szerint)

1 tk tengeri só

1 tk őrölt fekete bors

1 gerezd fokhagyma

2 ek olívaolaj (vagy amennyitől pasztaszerű lesz)

 

A sütőt előmelegítettem 200 fokra, s kibélelek egy nagy tepsit sütőpapírral. A koriandert, az oregánót, az édesköményt és a csilit mozsárban összetöröm, hozzáadom a sót és beleőrlöm a borsot, végül az apróra vágott fokhagymát. Amint elvegyültek a fűszerek, annyi olajjal dúsítom, hogy paszta állaga legyen.

A tököt elfelezem, kimagozom, majd a feleket 5-6 darabba vágom. Ráültetem őket a tepsire, megkenem a fűszerpasztával és a forró sütőbe tolom úgy 30 percre. Tűpróbával ellenőrzöm elég puha e. Forrón tálalom, vékony sugárban rácsurgatott erdei mézzel. Isteni!

 

O.

Tags: ,

This entry was posted on Szerda, augusztus 20th, 2008 at 8:48 de. and is filed under Ennivaló, köretek, vega, vegán. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. You can leave a response, or trackback from your own site.

7 comments so far

Pegán Róbert
 1 

Akár hányszor feljövök megnézni a honlapotokat, mindig összefut a nyál a torkomban. Gratulálok, nagyon színvonalas honlapot alkottatok. Büszke vagyok rátok:):):)

augusztus 21st, 2008 at 8:07 du.
orsi
 2 

Kedvesem, most aztán bánhatod, hogy ebből a tökből kimaradtál. Az a fránya munka és az a kevés tök … fogta magát és elfogyott. Még mindig nem értem, hogyan is történt! Pedig tök finom volt! :-)

U.I.: A következőről ígérem nem maradsz le.

O.

augusztus 21st, 2008 at 8:56 du.
 3 

Már most kapható ez a fajta tök? Valamiért nálam ez az ősszel van összekapcsolva.

augusztus 23rd, 2008 at 6:01 de.
orsi
 4 

Szia Renata!

Ezzel én is pont így vagyok, mégis múlt szombaton egy nagy kupac savanyítani való görögdinnye mellett, egy másik nagy kupacban sorakoztak a narancsszín zöldségek. Én is nagyon meglepődtem, de az árus mindezt teljesen magátólértetődőnek gondolta, így nem feszegettem különösebben a témát. Biztosan lejjebb fog menni az ára és majd nagyobbra is nő, ugyan én akkor sem feltétlenül veszek 2 kg-nál nagyobbakat.

Úgyhogy nézz körül alaposan, biztosan találsz már a piacokon. Jó sütögetést! :-)

O.

augusztus 23rd, 2008 at 7:18 du.
 5 

szia Orsi!
Végül is hamarosan kezdődik az iskola és akárhogy is szeretném az ősz is beköszönt, úgyhogy ha látok erre, felénk, veszek majd én is.
Novemberben hagyományszerűen mindig készítek gyömbéres sütőtöktortát.

augusztus 24th, 2008 at 10:02 de.
orsi
 6 

Bizony, gyorsan elszaladt ez a nyár is. Jön az ősz, amit nagyon szeretek, különösen a színei és az ízei miatt. A gyömbéres sütőtöktortával felkeltetted a kíváncsiságomat, jól hangzik.

O.

augusztus 24th, 2008 at 12:23 du.
 7 

OK, majd mikor készítek, felrakom. Most nincs meg a posztolásának az “íze”, csak olyan mérnöki leírás lenne.

augusztus 24th, 2008 at 10:20 du.

Leave a reply

Név (*)
E-mail (nem publikus) (*)
URI
Comment