DoctorPepper hívott minket újra játékba. Érdekes a téma: nézzünk magunkba és a múltba és álljunk elő olyan képekkel és mondatokkal, amire ma már nem vagyunk annyira büszkék.

Lassan két éve, hogy elindult a Sajtkukac, és persze rengeteg minden történt azóta. Megismerkedtem  jónéhány szívemnek kedves emberrel, tanultam új technikákat, jártam izgalmas helyeken. De ezek természetes változások. Mindenkivel megeshetnek két év alatt. Nem érzem magamat különlegesnek attól, hogy néha kikiabálom a cyber-térbe, mit főztem.

Amire büszke vagyok, az inkább az, mikor olyan embereket sikerül rávennem a főzésre, akik eddig szinte sosem álltak oda a tűzhely mellé. Ez örömmel tölt el. És nekem ennyi elég is.

Szóval végignéztük Férjjel az eddig készült képeket, és az alábbi kettőt ítéltük a legrondábbnak: (mentségünkre szolgáljon, hogy egyik étel sem volt túl fotogén )

Aztán szavazásra bocsátottam az “akikre büszkék vagyunk” kategóriát is. Az uram a poharas képeket favorizálja, úgyhogy ő ezt választott:

Az én kedvencem pedig ez a húsvéti sonkás kép:

Bevallom nem olvastam át az összes bejegyzésemet, de biztosan írtam olyat, ami mai szemmel már kicsit viccesen hangzik. Viszont egy konkrét dologra emlékszem. Ezt írtam a Shepherd’s pie kapcsán:

“A pürét a szokásos módon elkészítettem – most merülőmixerrel, de lehet krumplinyomóval, vagy robotgéppel is persze – belekevertem a sajt felét, sóval, borssal ízesítettem.”

Beatbull rögtön az orromra is koppintott – megjegyzem, jogosan – úgyhogy itt, most, mégegyszer kihangsúlyozom: krumplipürét NEM csinálunk merülőmixerrel, mert csiriz lesz belőle. Vegyük csak elő a jó öreg krumplinyomót (minden piacon kapni) és használjuk bátran.

És Doki felhívásának eleget téve tovább is gurítanám a labdát: én Csokiparány, Millie és Flat-Cat tükrére lennék igazán kíváncsi!!!