kuszkusz_lazac

Na ez még nem az a csomag, amit remélhetőleg jövő hét végén hoz egy piros ruhás ember. Még a Tefalos projekt részeként készült – nagy előnye, hogy együtt készül minden, az összedobása kb. 10 perc, utána a gép párol helyettünk. Gyors vacsorának kitűnő!

Pároló hiányában sütőben is sülhet, ekkor azonban a kuszkuszt érdemes előre elkészíteni (leforrázni) hogy rendesen megpuhuljon.

Lazacos-áfonyás-kuszkuszos csomagok (2 főre)

2 db vadlazacfilé

100 g kuszkusz

egy marék aszalt áfonya

1 marék sózatlan, pucolt pisztácia, felezve/negyedelve

1 kk fahéj

egy bő csipet szegfűbors

egy darabka vaj

1 narancs héja és leve

sütőpapír

Két nagyobb darab (kb. 35×35cm) sütőpapírt vágtam és kikészítettem a konyhapultra.

A lazacdarabokat sóztam, borsoztam.

A kuszkuszt egy szűrőbe tettem és forró vízzel átmostam. Egy tálban összekevertem az áfonyával, a pisztáciával, a fűszerekkel és némi sóval. Igazságosan elosztottam a két sütőpapíron és a tetejére ültettem egy-egy lazacdarabot.

Ráreszeltem a narancs héját, ráfacsartam a levét is, és megkoronáztam őket egy-egy evőkanálnyi vajjal. Csinos kis csomagocskákat hajtogattam a papírból – a technika mindegy, lényeg, hogy jól zárjon.

A párolóba vizet tettem, a nagy kosárba helyeztem a csomagokat, letakartam és 30 percig pároltam. Ezalatt a kuszkusz és a hal is pont tökéletesen megpuhult.

Az ötletet a GoodFood decemberi számából merítettem.

Tags: , , , ,

This entry was posted on Péntek, november 27th, 2009 at 1:15 du. and is filed under Ennivaló, Gyors&könnyű, egytálétel, főételek. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. You can leave a response, or trackback from your own site.

2 comments so far

Dorka
 1 

sziasztok!
Teljesen új vagyok még itt, illetve 3 napja csodálattal olvasom folyton a blogotokat, és teljesen oda vagyok érte :) A főzésfecsegről keveredtem ide. Az édességek és a tészták/kenyerek részleg amik a szívem csücskei. További sok finom és látványos receptet!

november 27th, 2009 at 2:05 du.
Niki
 2 

Szia, üdv nálunk :-) Remélem sok hasznos dologgal szolgálunk majd!

december 2nd, 2009 at 10:50 de.

Leave a reply

Név (*)
E-mail (nem publikus) (*)
URI
Comment