
Mostanában jóval kevesebbet vagyok a konyhában, az íróasztallal csalom. Minden percemet igyekszem a nyelvtanulásra szánni, ennek köszönhetően főzök ha ennünk kell, azonban ritkán sütök a családi kalóriavisszafogási tervezet betartásának könnyítése végett. Azonban a kávé áldozatásul estem, mert rájöttem csak azzal tudom még este is hatékonyan bombázni az agyamat.
Mindez persze nem jelenti azt, hogy nem olvasok újságokat és könyveket, sőt a keresgéléseim is folyton sikerrel járnak a könyvesboltok táján. Így leltem rá Karin Ebelsberger: Pralinék és bonbonok című könyvére, a Holló és Társa Kiadótól.
A szerző leírja az édességek történetét, hogy miért nevezik más-más néven őket. Olvashatunk a csokoládé temperálásáról, ami az egész pralinégyártás alapja, így nem árt tisztában lenni vele. Aztán megtudhatjuk milyen eszközökre van szükségünk, hogy míves darabokkal lephessük meg hozzátartozóinkat, barátainkat.
Most pedig következzen néhány név kedvcsinálónak:
Gyümölcsös kísértés: Gyümölcstrüffel, Epres-balzsamecetes praliné és Mangólassi-praliné.
Fűszeres és finom: Diós-rozmaringos bonbon, Fügés-chilis praliné és Mentás praliné
Alkohollal és kávéval: Limoncellós trüffel, Portóizselé és Pina Colada trüffel
Mogyorós és ropogós: Grillázspraliné, Marcipánkrémes praliné és Mandulás karamella
Remélem sok finomság kerül majd pici dobozokban a karácsonyi ajándékok közé, mert ezekkel biztosan nem lehet melléfogni!
O.
Tags: könyv


One comment
Leave a reply