6
jún

Chilis csokitorta

   Posted by: orsi   in Ennivaló, édesek

chilis-csokitorta

Ez kicsit félresikerült mutatvány lett, de úgyis a végeredmény a lényeg. Az pedig ehető, sőt finom! Tegnap rámjött az ötperc és fejből akartam tortát sütni. Na jó, csak félig – de az általam fejből kitalált része került a lefolyóba. Úgy indult a dolog, hogy készítek egy After Eight tortát: csokis lapba töltött mentás vajkrém, vastag, puha étcsokoládéréteggel a tetején. Na, ez az a recept, ami itt ma nem lesz olvasható. A konyhabéli kudarcaim megtartom magamnak, inkább tanulok belőlük. De egy szép verőfényes napon majd elkészítem a tökéletes recept alapján és ígérem közlöm is. Ezzel a kis eszmefuttatással csak a bátortalan házicukrász-palántáknak üzenném, hogy ilyen mindenkivel előfordul, de soha nem jutott eszembe hisztizve kiszaladni a konyhából. Bármit, csak azt ne.

A torta tölteléke végül egy egyszerű vaníliás tejszínes vajkrém lett, s a tetejére szánt étcsoki bevonatot bolondítottam meg egy csipet chilivel. Így született meg a “torta a kamrából”. De nem látszott rajta ennyi megpróbáltatás – inkább rajtam -, a tesztcsoportnak pedig nagyon ízlett. De ugyan ki utasítana vissza egy szelet tortát, vastag csokiréteggel a tetején?!

Chilis csokitorta (egy 24 cm-es formához; 12 szelet)

Tészta:

4 tojás

14 dkg porcukor

5 dkg kukoricaliszt

9 dkg simaliszt

1 tk sütőpor

2,5 ek kakaópor

csipet só

A kapcsos tortaformát kibélelem sütőpapírral, a sütőt előmelegítem 180 fokra (hőlégkeveréssel 160-ra). A tojásokat habosra verem, közben adagolom hozzá a porcukrot és a csipet sót. A liszteket a sütőporral és a kakaóporral összekeverem és a tojásos alaphoz adom. Az előkészített formába simítom és kb. 25 percet sütöm – tűpróbáig.

Amint kész hagyom a formában 10 percet, majd rácson hűtöm ki teljesen. Két lapba vágom és betöltöm a tejszínes vajkrémmel.

Tejszínes vajkrém:

25 dkg puha vaj

6 ek porcukorból készült szirup

2 dl tejszín

1 csomag habfixáló

1/2 tk vaníliaőrlemény

A sziruppal kezdek, hogy legyen ideje kihűlni. Egy gyorsforralóban kb. 1 dl vízzel felforralom, majd mérsékelt lángon bugyogtatom még pár percet. Átlátszó, kristálymentes szirupot kell kapnom. Ha hűlés közben kikristályosodik egy kis víz hozzáadásával újra felforralom és ismétlem a műveletet. Végül félreteszem kihűlni.

A puha vajhoz adom a szirupot és habosra verem. A tejszínt a habfixálóval és a vaníliával szintén habosra verem és összekeverem a két krémet. Hűtőben tárolom a torta betöltéséig.

Az alsó lapot egy lapos tányérra fektetem, betöltöm a vajkrémmel, ráhelyezem a felső lapot és megigazítom. Hűtőben tartom míg elkészítem a csokoládébevonatot.

Csokibevonat:

12 dkg jó minőségű étcsokoládé (70%-os)

1-1,5 dl tej

2 dkg vaj

1/2-1 tk chilipehely (ízlés szerint; érdemes megkóstolni a tejet)

A tejet a chilipehellyel felforralom és pár percet hagyom hűlni. Leszűröm a chilidarabokat, a tejet visszateszem a lángra, beleszórom a csokoládét és összemelegítem. Jó állagúnak kell lennie, hogy szépen lehessen elkenni. Lehet, hogy kell még hozzá tej. A végeredménynek jó bevonóképességűnek kell lennie, egy sűrű, de mégis folyós masszának. A tűzről levéve belekeverem a vajat és rásimítom a torta tetejére. 1 órát pihentetem a hűtőben, majd tálalom.

Tészta recept forrása: Ízvarázs füzetek – Csodás, csokis sütemények (Aréna2000 Kiadó, 2008)

O.

Print

Tags: , ,

This entry was posted on Szombat, június 6th, 2009 at 8:34 de. and is filed under Ennivaló, édesek. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. You can leave a response, or trackback from your own site.

5 comments so far

 1 

Az after eight-es tortára kíváncsi lennék, Ditém és én is szeretjük az after eight-et ;) Mentalevelekkel próbáltad megvalósítani? Mentalevéllel egyszer futottam neki, de nem értem el a kívánt eredményt. Szerintem mentollal (az az átlátszó folyékony lötyi) lehet csak after eight-hez hasonló eredményt elérni, csak még nem tudtam honnét beszerezni. Szobaillatosító van persze, de azt nem akarom megenni.

Ilyen chilis csokitortát is sütöttem már egyszer egy ismerősöm születésnapjára. Kicsit morzsolódós lett a tésztája, de az íze nagyon jó volt. Én a tésztába sütöttem bele a chilipelyheket, töltelék pedig tejszínhab és eper volt. Az eper nagyon szépen könnyített a sütin.

június 6th, 2009 at 8:42 du.
 2 

Finom lehet kis chilivel megbolondítva, egyszer meg kellene már kóstolnom :)
Az after eight-et én is nagyon szeretem. Van egy ilyen ízesítésű torta receptem, jó kis fotó is van hozzá. Nem sütöttem még meg, de elküldöm a receptet ha gondolod :)

június 6th, 2009 at 10:16 du.
orsi
 3 

Szia Beatbull!

Tetszik az ötlet amit írtál, de még én sem találkoztam ilyennel. Utánanézek majd cukrászkellékesnél, ők biztosan többet tudnak róla. Esetleg még teából lehetne kivonatot készíteni – bár forralgathatnánk napestig!

Én mentalevelekkel próbálkoztam, a kész cukorszirupba tépkedtem bele, de túl folyós volt és nem adtam végül a vajkrémhez. Nem növelhettem már sem a cukor, sem a vaj mennyiségét, mert rémes lett volna. Amúgy nem is vajkrémmel képzelem a tökéletes változatot. Esetleg keményítővel? Mert valaminek sűrítenie kell a tölteléket. A csokiban kissé opálos a töltelék, úgyhogy a keményítőt el tudnám képzelni, vízzel összefőzve és ízesítve. Az olyan opálos is lenne.

A chilis csokitortád isteni lehetett.

Szia Szilvi!

A receptnek nagyon örülnék, kíváncsian várom!

A chilis csokitortát pedig próbáld ki, nem bánod meg! :)

június 7th, 2009 at 11:30 de.
 4 

Sylvia: én is kíváncsi lennék arra a receptre! ;)

Orsi: Tv-ben egyszer mutatták az after eight készítését, annyira emlékszem, hogy glükózszirup és mentol került bele – hogy mivel sűrítették, azt már nem tudom :( Persze nem csak keményítő létezik az élelmiszeriparban / molekuláris konyhában ;)

június 9th, 2009 at 8:11 de.
orsi
 5 

Kedves Beatbull!

Ilyen szempontból kissé földhözragadt vagyok, na meg igyekszem mindenki számára elérhető alapanyagokat alkalmazni. Még a sütni szerető ismerőseim is megakadnak néha (szerintem) csip-csup dolgokon. Akik meg nem szeretnek sütni .. azokat örülök, ha valahogy mégis ráveszem. Sylvia receptje sok kérdésre választ ad majd. :)

június 10th, 2009 at 10:05 du.

Leave a reply

Név (*)
E-mail (nem publikus) (*)
URI
Comment