Mondhatnám, hogy Grenadine remek VKF kiírása adta az ötletet, hogy pont a Dió étterembe menjünk Torkos Csütörtök alkalmából – elvégre a főszereplő olajos magvak közé pont beleillik.

De igazából már régóta készültünk ide (köszi Ízbolygó, hogy ajánlottad) úgyhogy rögtön telefont is ragadtam mikor megláttam, hogy ők is rajta vannak az akcióban résztvevő éttermek listáján. Kicsit ugyan csodálkoztak január közepén, hogy miért akarok én már asztalt foglalni – fel is hívták a figyelmemet, hogy csak februárban lesz az esemény, de kivételesen biztosra mentem. Mint kiderült, igencsak jól tettem, mert egy hét múlva már hiába szerettem volna 4 főre módosítani a foglalást, már nem volt hely.

Nem csalódtunk az est folyamán, a  kiszolgálás – egy kicsit bár személytelen – de korrekt volt, az ételek ötletesek és finomak.

Paradicsomesszencia levessel  kezdtem – igazán különleges, koncentrált íze volt, bár a levesbetétként szolgáló ravioli nekem kicsit jellegtelen ízű volt.A férjem gulyáslevese viszont nem hagyott kívánnivalót maga után, pont olyan volt, mint amilyennek egy igazi gulyásnak lenni kell.

A főételnek választott citromban pácolt bárányborda is tökéletes volt, főleg az aszuban párolt aranymazsola ragadta meg a figyelmemet – ez még sok lehetőséget rejt magában.

De amitől a legnagyobb elragadtatásba estem, az a desszert volt – dió soufflé fenyőmagos fügefagylalttal. Ebből is a felfújt volt az, aminél minden egyes falatnál áradozó szavak hagyták el a számat. Belül krémesen lágy, kívül izgalmasan roppanós – és az íze: koncentráltan diós, pont annyira édesen, amennyire jólesik.

Végeredményben teljesen elégedettek voltunk, az egyetlen gyengeség a kicsit személytelen kiszolgálás volt, de a pazar ízek kárpótoltak ezért is. Azért szívünk csücskét, a Bock Bisztrót nem tudta kitúrni a helyéről, de nagyon jót “torkoskodtunk”.

Tags: dió, étterem